Kezdetek

Az első üveg tárolóeszközök a 12. századból kerültek elő, görög üvegfúvó mesterek kezei alól. Ezek az iparcikkek még csak palackok voltak, széles alsó testtel és hosszúkás elvékonyított nyakkal. Díszítéseik is egyszerűek voltak: golyvák /golyvás palack/ vagy épp függőleges, vízszintes vagy illetve spirális vonalak „rovát díszítések” borították. A görög üveggyártmányokat javarészt a velencei Muránó közvetítette, de már ekkor is jelen voltak az üvegfúvó mesterek Muránóban.

A 13 században már egyre elterjedtebbek voltak az üvegfúvó mesterek, főképp szíriából, Korinthosról, a Rajna-vidékről /kiváltképp Regensburg/ de főleg a velencei Muránóból. A 13. század második felében az üvegtárgyak domináns beszerzési helye már Muránó volt. Ekkor már nem csak palackokat, de poharakat, mécseseket, tálakat és ritkán serlegeket is exportáltak.

A köztudattal ellentétben üveg poharak nem csak királyi és főúri kezekben, hanem polgári és olykor tehetősebb falusi házakban is előfordultak. Tekintve hogy ezeknek a poharaknak a fala a mai poharak falával ellentétben 1-2mm vastagságú volt, igencsak törékeny, tehát fogyó eszköznek számítottak a korszakban.

Számos lelet került elő a 13. és 15. századból, de a 14. századból viszonylag keveset találtak, révén hogy nehezen lehet behatárolni ezt a korszakot az üvegpoharakat tekinve. Ábrázolások hiányában a kereskedelmi oklevelek és a feltárt leletek tanúskodnak az üvegtárgyak és üveges mesterek tevékenységeitől a középkorban. Virágzását csak későb, a 16.-17. században érte el az üvegfúvás művészete.

Az üveg tárgyak díszítése

Az egyik legkülönlegesebb díszítés a korban az optikai bordákkal mintázott „sűrű de fokozattan szétnyíló rovátkolás” volt, amelyet leginkább a fésű kagyló bordázatához lehetne hasonlítani. A leggyakoribb dísztés a cseppek és a rovátkolt bordák voltak, a 14. század második feléből felbukkantak az apró fülekkel és a csipkézett fenékkel rendelkező poharak, serlegek is.

A 13. századból olyan üvegpoharakat tártak fel a régészek melyek külön üvegnek készült festékkel voltak díszítve: ezeket színes alakok, de főképp címerek díszítették. A középkorban az üvegfestés mint szakba elkülönült az üvegfúvástól, akár csak a páncél- és a fegyverkovács.

Az üvegfestés révén készíthettek személyre szabott poharakat és más tárgyakat is. Díszítésüket nem csak a különféle minták, de a színek is fokozzták, nem kevés halvány kék, zöld, sárga, fehér vagy épp lila üveg pohárra bukkantak a régészek egy-egy korabeli szemétverem feltárásából. Ezek közül a legkülönösebb díszítés egy adott színű üvegtárgyra egy más színű üvegmassza ráfolyatásával keletkezett, pl: halványsárga pohárra kék üveget folyattak. A legtöbb üvegtárgy azonban többnyire színtelen és teljesen átlátszó volt.

Palackok

A palackok vastak kör alakú talppal rendelkeztek és fokozatosan vékonyodott a faluk, testük széles kerek vagy olykor szögleges formájú, nyakuk hosszúkás, elvékonyodó. A középkori palackokat főleg „üvegfonállal” illetve függőleges, vízszintes vagy spirális rovátvonalakkal díszítették, de nem volt ritka az „optikai bordázás” mint díszítés sem. Ez többnyire abból áll, hogy a bordák csak annyiban térnek el az üveg falától hogy vastagabbak, nem utólag illesztették őket az üveg falához, hanem abból formázták ki őket.

Poharak

Üveg poharak a 13. században jelentek meg elsőként, a leggyakoribbak az üveg cseppekkel díszített poharak voltak, de itt is előfordultak a palackoknál említett rovát és optikai bordák, mint díszítés. Díszítésként a pohár alján, ahol a fal összefut a talppal, egy gyűrűszerű, (többnyire halvány kék) vékony üvegfonalat használtak. A poharak fala nagyon vékony 1-2mm vastagságú volt amely lefelé vastagodott. Peremük gyakran kifelé szélesett.

Serlegek

Serlegek elsőként a 13.-14. században jelentek meg, de igencsak ritkák voltak. Népszerűségüket csak a 14. század végétől nyerték el. Serlegeket eleinte egyházi ceremóniákon és szertartásokon használtak, később már a világi körökben is elterjedtek. Zsigmond korából bukkant fel egy serleg, melyet plasztikus függőleges bordák díszítenek, amik a a vízszintes üvegfonálból indulnak ki. A serlegek talpát gyakran díszítették csipkék, de a 15. században népszerű volt a harangforma talp is, ami egyből a pohár testéhez kapcsolódott vékony üvegszár nélkül. Azokat a serlegeket amiknek a talpa nem volt elég nagy szárral látták el. A szárat egy „nodusa” nevű díszítéssel látták el ami szár közepén helyezhedett el. Formája többféle lehetett, a letisztult gyűrűtől, a hullámos, kígyóként tekergő gyűrűn át mindenféle előfordult.


Forrás: H. Gyürky Katalin „A 14 század üvegtipusai a Budai régészeti leletanyagban” című munkája.