A közelharci támadófegyvereket bemutató cikksorozatomban a nyugati eredetű hagyományos lovagi fegyverekről esik szó, és főképp azok a magyar harci kultúrába való beintegrálódásáról.
A 14. századi magyar hadviselésre rányomta bélyegét a lovagkor szellemével és minden vívmányával együtt. Magyarország hadereje nem is annyira a keresztény államiság, mint inkább első nyugati származású királyaink miatt tette magáévá a nehézlovas, nehézvértes harcmodort.
Anjou Károly és Nagy Lajos neveltetésüknek megfelelően pompás lovagi udvart szerveztek és tartottak, annak minden velejárójával, lovagi tornákkal, nagyszabású vadászatokkal és lakomákkal együtt. Így Buda semmiben sem maradt el a francia, vagy angol udvartól. A lovagi kultúra beágyazódott a honfoglalás kori társadalomba, így megjelent a magyar nemesek között is egy újabb úri személy: a lovag.
Károly és Lajos lovagi udvarteremtő munkálatai mellett, ezek a külföldi vitézek is meghonosították a lovagi harcmodort, azonban teljes társadalmi tendenciává az egyház vezényletével vált. A kereszt jelszava alatt a magyar főúri réteg is elsajátította a lovagi eszmét, különösen a keresztes hadjáratok idején, amikor is nagyszámú lovagi haderő vonult át nem egyszer az országon. Később az országba betelepedő lovagrendek révén már Magyarországra is eljutottak a lovagi taktika megújuló vívmányai.
Anjou Károly és Nagy Lajos neveltetésüknek megfelelően pompás lovagi udvart szerveztek és tartottak, annak minden velejárójával, lovagi tornákkal, nagyszabású vadászatokkal és lakomákkal együtt. Így Buda semmiben sem maradt el a francia, vagy angol udvartól. A lovagi kultúra beágyazódott a honfoglalás kori társadalomba, így megjelent a magyar nemesek között is egy újabb úri személy: a lovag.
A lovagi cím
A lovag sajátos képződmény a kötött feudális társadalomban. Kis kivétellel azt mondhatjuk, hogy a középkori keresztény Európában születéssel eldőlt előre az egyén társadalmi helyzete, karrierjének maximális magassága – vagy épp mélysége. A lovag ebből kivételt képezett, a lovagi cím nem volt nemesi kiváltság, bárkiből lehetett lovag, akinek megvoltak a kellő lehetőségei ehhez. Tehát ha szüleinek, hozzátartozóinak sikerült elérnie, hogy apród lehessen egy másik lovag, vagy főúr mellett, majd megfelelő felszerelést vásárolt magának és kitüntette magát tetteivel, elnyerhette egy alacsony származású is a lovaggá ütést. A lovagok pedig gyakorlatilag a nemességhez tartoztak, ezek után magas pozíciókba is juthattak.A lovagi harcmodor
Ennek megfelelően a magyar haderőbe is beépültek a nyugati elemek, azaz a nehézlovas taktikákra, erős vértezetre alapuló technikák. A hadszervezetben is a nehézfegyverzetű alakulatok lanceákba, magyarosan lándzsákba szerveződtek. Egy lándzsa a legkisebb egységet képezte a hadseregben: beletartozott egy nehézlovas lovag, annak fegyvernöke, apródja és egy szolgája, akik lándzsás gyalogosként és íjászként harcoltak. Ezekből a lándzsákból épültek fel hűbéri, vérségi alapon a bandériumok. A nyugati elemek sokszor ténylegesen külhoni harcosokból álltak. Lajos király maga is gyakran alkalmazott zsoldoscsapatokat háborúiban, főként németeket – például a híres Lupo, avagy Wolfhart lovag vezényletével -, vagy olaszokat, cseheket (a cseh zsoldoskompániák nagy számban a századfordulón, a huszita háborúk idejében fordultak meg Magyarországon), franciákat.Károly és Lajos lovagi udvarteremtő munkálatai mellett, ezek a külföldi vitézek is meghonosították a lovagi harcmodort, azonban teljes társadalmi tendenciává az egyház vezényletével vált. A kereszt jelszava alatt a magyar főúri réteg is elsajátította a lovagi eszmét, különösen a keresztes hadjáratok idején, amikor is nagyszámú lovagi haderő vonult át nem egyszer az országon. Később az országba betelepedő lovagrendek révén már Magyarországra is eljutottak a lovagi taktika megújuló vívmányai.
Lovasíjászok a harcmezőn
Ami a magyar lovagkor hadtörténetében felettébb érdekes, az a harcmodor kettős strukturáltsága. Keleti, nomád eredete miatt a magyar hadszervezet a kereszténység felvétele után is tartotta lovasíjász, könnyűlovas technikáit, ezt főképp a kunok, besenyők és egyéb népelemek betelepítése erősítette. Károly és Lajos is nagy sikerrel alkalmazta a „pogányként, becstelenül küzdő” kunokat, akik így megfordultak az olasz csizmán, Szerbiában, litván és lengyel területeken és Dalmáciában is. Ezek a gyors manőverekre képes harcosok rendkívül hatékony kombinációnak bizonyultak a lassan mozgó nehézlovassággal. Ennek is tudható be Nagy Lajos sikersorozata a harctéren. Az úgynevezett Fehér Kompánia is ennek az együttműködésnek köszönheti nagy hírnevét (Itáliában harcoló angol páncélos és magyar könnyűlovas elemekből felálló zsoldos csapatról van szó, akiknek az egyik magyar vezére a híres Toldi Miklós volt).
A magyarok fegyvere: a reflexíj
Azonban nemcsak két jól elkülönülő haderő létezett Lajos király hadinépében, hanem a magyar lovagok is csak rájuk jellemző sajátságokkal rendelkeztek. Minden magyar lovag kiválóan forgatta kardját, de kitűnően bánt az íjjal is. Magának Károlynak is el kellett sajátítani a magyar fegyver, a reflexíj használatát ahhoz, hogy magyar királynak is tekintsék. Nyugati feljegyzésekben is olvashatjuk, hogy a magyar vitézek miféle becstelen fegyverekkel is harcolnak. Az íjászat olyan erős hagyomány maradt, hogy az oly kötött lovagi szellemet is képes volt a magyar kultúrára hajlítani. Mielőtt felkent lovaggá vált valaki végig kellett járnia ifjúkorában az apródok és aztán a fegyvernökök rögös útját. Az íjászat továbbélő tradícióját mi sem bizonyítja jobban az, hogy a Magyar Királyságban a hagyományos apródi „stúdium” mellett – ami úszás, birkózás és lovaglás volt – az íjászatot is el kellett sajátítaniuk. Csak ezek után válhattak fegyvernökké, ami a hagyományosan is lovagi fegyverek, mint kard, buzogány, vagy kopja forgatásának a megtanulását jelentette. Egyébként a lovagi hétpróba Lajos haditornáin alkalmazott változata is erre utal, hiszen a magyar lovagok próbái között ott volt az íjászat is az úszás, lovaglás, vívás, vadászat, éneklés és verselés mellett. Tehát a lovagoknak ezekben a művészetekben kellett kimagaslóan teljesíteniük az udvari közönség megbecsüléséért.Ezek fényében tehát a magyar lovagi harcmodor szerves része volt az íjászat is, ennek ellenére cikksorozatomban mégis inkább a nyugati eredetű hagyományos lovagi fegyverekről esik szó, és főképp azok a magyar harci kultúrába való beintegrálódásáról.