Az albigens vallás

Az albigens vallás közel azonosnak tekinthető a bolgár kathar mozgalommal, mely szoros kapcsolatban állt a bogumil mozgalom hitvallásával, amelynek gyökerei több manicheista vonást, dualista szemléletet hordoztak. Az albigensek magukat katharoknak is hívták, a kathar szó eredete a görög katharos, szóból ered, jelentése tiszta. A német ketter, azaz eretnek szó is innen eredeztethető. Az albigens nevet Languedoc-nak, Dél-Franciaország egyik régiójának városáról, Albiról kapták, jelentése „emberek Albiból”. Itt nagy hatással térítettek és hívő tömegeket tudhattak maguk mögött: az albigens befolyás alatt épült meg a városképet még ma is meghatározó hatalmas, szinte túlméretezett katedrális.

Az albigens gyülekezetek croyant-okból, azaz hívőkből álltak, akiknek élén parfait-k, azaz „tökéletesek” álltak, akik egy adott közösség megfelelő képességekkel megáldott példamutató életet folytató „tiszta lelkek” voltak, a csoportok lelki vezetői. Az átlag hívők lelki üdve a consolamentumnak nevezett eljárás során lett biztosítva, amit az egyén halála előtt volt szokás véghezvinni. Gyakorlatilag, a parfait-k segítségével annak jeleképpen, hogy végleg megtagadják az anyagi világot és készek egyesülni az isteni síkkal, halálra éhezik magukat. Tekinthetünk erre akár úgy is, mint egyfajta utolsó kenetre, a maga nem-katolikus liturgiájával, és egyben egyfajta halál előtti keresztségre. Elutasították a templomokat, az emlékhelyeket, a dekorációkat és szobrokat: nemes egyszerűséggel maison-nak, azaz háznak hívott helyeken gyűltek össze alkalomadtán egy parfait szavait hallgatni, vagy nyílt, szabadszellemű teológiai vitát folytatni. 

Az albigensek avagy katharok hite szerint ebben a világban két istenség uralkodik: az egyik egy sötét, démonikus lény, maga az Ördög, s ő az anyagi világ teremtője, a másik pedig egy tiszta, jóságos entitás, az Isten.

Az albigensek a Sátántól valónak, tehát eredendően rossznak tekintették az anyagi dolgokat. Hitük szerint a Gonosz uralta látszólagos fizikai világban a lelkeket az Ördög az emberek testébe zárta. A jó embernek, Isten barátjának feladata tehát megszabadulni a bűnös kötődésektől, és a rosszat mindig elkerülve élni. Mélységesen megvetették a közösülést és kerülték a bűn által létrejött élettelen dolgokkal a kapcsolatot: nem fogyasztottak húst, se tejtermékeket – hiszen a tehén első borjadzása után kezd tejet adni. (Pl. az a nézet, hogy a tejet a borjú elől innák el). Tagadták Jézus testének és vérének is szentségét. A katharok mind dolgoztak- még a magasabb származásúak is-, nem káromkodtak, egyenrangúnak tekintették az embereket (a nőket a férfiakkal, a nemest a pórral), és sohasem fogadkoztak- nem tettek hűbéresküt sem! Továbbá, a kathar doktrínák az apostoli szegénységet hirdetik, mint az anyagi javak és a földi, alantas értékek megvetésének kimutatását.

 

 

Hadjáratok

A kathar ellenes katolikus propaganda egyik neves képviselője, Pierre de Castelnau 1208-as meggyilkolása kiváló alkalmat szolgáltatott a megszállásra. A pápai hatalomnak elég indok volt egyetlen pap halála is. III. Ince pápa megbízásából megindultak hát a keresztes hadak. (Később, 1215-ben, a IV. lateráni zsinaton, minden zsinatok legfényesebbjén, az összegyűlt keleti és nyugati főpapok- többek között- elítélték az eretnek kathar és valdens szektákat.)

Languedoc három kisebb tartományában volt igen elterjedt a kathar eretnekség: Toulouse, Foix és Comminges, mindhárom megye Raymund-Roger Trencavel gróf fennhatósága alatt. Toulouse nyitott szellemiségű, albigens-szimpatizáns grófjának, IV. Raymundnak birtokában volt még Provence, Languedoc keleti része is.

A keresztes hadak élére egy francia lovag, Simon de Monfort l’Amaury állt. Örökségét Leicesterben lefoglalta I. János angol király, egy kis völgy tétlen kényura volt. A IV. keresztes hadjáratban is részt vett, ám nem volt hajlandó Konstantinápolyt támadni Jeruzsálem helyett. Most kapott az alkalmon, és saját embereivel, valamint az összegyűlt haddal elkezdte a bűnös tévelygés módszeres kigyomlálását a Délvidékről.

Az első jelentős város Béziers. A város katolikus lakói megtagadták a katharok kiadását. Ezen felvilágosult település lakói annak idején urukat, I Raymund-Roger de Trencavelt is megölték, miután az megtorlatlanul hagyta egy kathar meggyilkolását, holott saját lovagja ölte meg az embert.

A keresztes hadak ellen azonban mit sem ért felvilágosult gondolkodásuk- idegen nemesekkel az élén bevonult a sereg, majd a katonák elkezdték az emberek megölését. Tekintet nélkül nemre vagy hitre, lemészároltak mindenkit, mintegy húszezer lakos maradt ott holtan, a lakosság több mint kilencven százaléka. Amikor Arnaud-Aumary-t, az egyik vezért megkérdezte egy közönséges keresztes, miként lehet, az, hogy katolikusokat ölnek eretnekek mellett, azt mondta: „Öljétek meg mind! Isten majd felismeri az övéit.”  Körülbelül kétszáz albigens lehetett a városban. 

A hadjárat hasonló kegyetlenséggel folyt, míg a déli nemesek kitartottak, és az albigensek ellenálltak. De a kor lovagjai számára túl vonzó volt, hogy nem kell a Szentföldre utazni az üdvözülésért- a kereszt jele alatt újabb és újabb csapatok érkeztek, hogy kiirtsák az eretnekeket. „Deus le vult!” – Isten akarja! A háború folyamán voolt egy pillanat, amikor még megfordulhatott volna a folyása- amikor II Pierre, Aragónia ura is a délvidéki nemesség mellé állt. Ám a király meghalt a Monfort ellen vívott csatában- Simont majd 1215-ben éri utol a vég- egy kő zúzza agyon, várvédő nők dobálták csapatait.

1230-ban a Szent Officium, azaz a pápai inkvizíció létrejött. A háború lezáró szakaszaiban az inkvizítorbarátok és papok által segített keresztes hadak végleg leszámoltak az albigens erőkkel.

1255-ben, Quéribusnál véget értek a küzdelmek, negyvenöt évi háborúskodás után, de meg kell még említenünk Montségur 1243-44-es ostromát. A várúr és nevelt fia, Pierre-Roger de Mirepoix tizenegy lovaggal, százötven zsoldossal és ötszáz civillel védték hitüket, a harcosok családjával, várnéppel. Sok albigens volt közöttük, s egy parfait. Négyszáz lábbal a föld felett védelmezték az erődöt, és mit sem tudtak tenni a város bevétele érdekében. Miután egy évig kitartottak, úgy érezték, bebizonyították fensőbbségüket a százával hullott katolikusok fölött, az időközben megtért tömegek kivonultak a várból, hiszen még az önvédelemből elkövetett vérontás is ellentétben áll a kathar életről szóló tanításokkal. A kivonuló százakat ott helyben, a hegy tetején egy hatalmas máglyán égették meg a keresztesek.