A lovagi kultúra kialakulása

A lovagi kultúra kialakulásának alapvető feltétele a helyhez kötött királyi udvartartás volt, ami Magyarországon először III. Béla (1172– 1196) uralkodása alatt jött létre. A király a különböző pénzjövedelmeiből - adók, bányajog, stb. – pompás királyi székhelyeket alakított ki, melyek kiváló otthont teremtettek a lovagi kultúra létrejöttének. Az első ilyen királyi székhely Esztergom volt, majd a tatárjárás után IV. Béla Budát, később Károly Róbert pedig Visegrádot választotta ki udvara színhelyéül. Nagy Lajos felváltva Visegrádon és Budán tartotta udvarát; Zsigmond idejében pedig véglegesen Buda vált a magyar királyok székvárosává.

A lovagok első ízben a keresztes háborúk idején kerültek Magyarországra. A hadjáratok során ugyanis többször haladtak át az országon keresztes seregek a már ismert zarándokutakat követve. Később, a lovagrendek megalakulásával a lovagi kultúra kibontakozását az országban megtelepedő templomos és johannita lovagok is segítették.

A királyi udvar lovagi kultúrájának fejlődése a király hatalmi súlyának, illetve a nemzetközi kapcsolatok intenzitásának függvénye volt. Károly Róbert uralkodásának utolsó évtizedétől kezdve a 14. századra a magyarok külföldi kapcsolatainak virágzása jellemző. A különböző nemzetiségű királynék (pl.: az olasz Estei Beatrix, II. Endre egyik felesége) tekintélyes kísérettel érkeztek Magyarországra „Európa legfényesebb lovagi központjaiból”, illetve maga a magyar királyi udvar is az uralkodók kedvelt találkozó helye volt. Például Károly Róbert uralkodása alatt 1335-ben Magyarországon rendezték meg a lengyel és cseh király részvételével a visegrádi kongresszust vagy 1396-ban is Budán gyűlt össze az európai lovagság legjava, hogy a magyar király vezetésével részt vegyen a török ellen indított keresztes hadjáratban.

Ennek a szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszernek köszönhető, hogy a nyugat-európai lovagi életforma, szokások, kultúra és művészet meghonosodott Magyarországon is. Az ilyen találkozók alkalmával pedig természetesen lovagi tornák, bajvívások, lakomák, vadászatok, solymászat, táncok és egyéb látványosságok szórakoztatták az egybegyűlteket, művészeti programokkal (költészet, ének) fűszerezve.

A lovagi nevelés

A lovagok nevelése már 5-6 éves korban elkezdődött. 14 éves korukig az apródok egy lovag szolgálatában megtanulták a lovagi tudomány alapjait, a lovaglást, nyíllövést, úszást, birkózást és ökölvívást. 14 éves korukban váltak fegyvernökké, s kezdhettek hozzá a harci technikák megtanulását, úgymint a kardforgatás, csatabárddal és buzogánnyal vívott közelharcok. A tanoncok csak akkor nyerhették el a lovagi címet, ha bizonyságot tettek tudásukról és szilárd jellemükről.

A lovag cím nem volt örökölhető vagy adományozható, kizárólag a nevelési folyamat révén elnyert tudásuk által válhattak lovaggá. Az avatással azonban a lovag, származzon a társadalom bármely rétegéből is, az uralkodói osztály tagja lett. (Ezért is gondolták sokan, hogy a lovaggá nevelés biztos jövőt jelent fiaik számára.)

 

A lovaggá avatás

Az avatás kezdetben a kard átadásából, majd a páncél, a sarkantyúk felcsatolásából, s a váll - és nyakérintésből állt. Ez később kiegészült az egyházi szertartással, melynek lényege a lovag jelölt lelki megtisztulása volt. A gyónás és áldozás után kapta csak meg felszerelését, majd esküt tett, s hatalmas lakomával ünnepelték az új lovag születését.

A lovagi torna

A lovagi tornák a lovagok számára lehetőséget teremtettek arra, hogy békeidőben is művelhessék a bajvívást, s bizonyítsák effajta tudásukat. A párbajok tétje sok esetben élet vagy halál volt. A küzdelmek kezdetben szabályok nélkül folytak, melynek eredménye hatalmas vérontás lett. Emiatt később írásban rögzített szabályokat fogalmaztak meg, melyek biztosították a kiegyenlített küzdelmet. A tornák helyszíne a várudvar volt (lásd. A lovagi kultúra kialakulása), ahol a lovagi tornák az egybegyűltek szórakozását is szolgálta.

A klasszikus lovagi párharcok mellett voltak csoportos küzdelmek, illetve bábuval vívott harcok is. A két lovag közötti küzdelem általában lándzsával vagy karddal történt. A vesztes lovag átadta a győztesnek fegyvereit és páncélját és annak szolgájává lett. A győztes pedig váltságdíjat kért a legyőzöttért, melynek értéke a legyőzött lovag iránti tiszteletével volt arányban. Királyok és főurak is előszeretettel vettek részt a tornákon, kedvelt időtöltése volt ez Károly Róbert királyunknak is.

A tornákon később a lovagok kifüggesztették címereiket és sisakjaikat, s így könnyen felismerhetővé és megkülönböztethetővé váltak. A harcokon kívül aznban a lovagi tornák adtak lehetőséget arra is, hogy az ifjú lovag-jelöltek bemutatkozzanak a király előtt, s egy-egy győztes viadal okán elnyerják a lovagi címet.

A torna kezdetén a herold felsorolta a résztvevő lovagokat, megmagyarázta címerüket, s bemutatta a lelátókon ülő hölgyeket és urakat. A lovagság Európában a keresztes háborúk idején élte fénykorát. Magyarországon Károly Róbert és Nagy Lajos királyaink idején virágzott a lovagi kultúra. A XIII. század végétől azonban mutatkoznak a hanyatlás jelei, melynek fő oka, a könnyű gyalogos harcmodor fejlődése, mellyel a nehéz páncélzatú lovagok nem tudták felvenni a versenyt.