Ez évben is rengeteg emlékkel gazdagítottuk a krónikákat. A Sárrét környéki fellépés-sorozatnak vége, megjártunk két határt is és mindenki elégedett lehetett az idei munkánkkal. Lovagi egyesületünk keményen dolgozott az elmúlt világ felélesztésén és bizony, a nagy fáradtságot ki kell pihenni valahogy. Így hát vezetőségünk úgy határozott, legyen meg a várva várt jutalom s töltsük fel tartalékainkat. Irány Erdély!
A szokásostól eltérően, fegyvereink ez alkalommal itthon vártak hazaérkezésünkre, hisz most csupán látogatóként keltünk útra. Hosszú az út, de még több az, mit látni szeretnénk. Kevés volna egy esztendő is feltérképezni mindent. Első állomásunk a hírhedt medvebarlang volt, hol a hegy börtönében rekedt állatok egymást fölfalva próbáltak minél tovább életben maradni, kevés sikerrel. A cseppkövek erdejében bóklászva mindenki próbálta mesebeli rémképeivel azonosítani a különleges formájú köveket és olykor már úgy tűnt, vihar gyűjti erejét a termekben de csupán a vaku vakított el bennünket. Mikor kiértünk onnan, hol nem látszik melyik a fent s a lent, hosszú bazársokok árusai készültek megrohamozni pénztárcáinkat, több-kevesebb sikerrel. Ismét buszra szállván, most már a szállásunk felé vettük utunkat. Már csaknem megrészegített bennünket a csodás táj és némi folyékony útravaló, mire az éj beköszöntével együtt, mi is megérkeztünk uticélunkra, Torockóra.
Páran vívódtak már idáig, mi is lesz jól bevált sofőrunk, Nándi meglepetése számunkra, s mint itt kiderült, vacsoránk mellé élő muzsikaszó lett a kíséret. Csúszott le a sok ízletes falat... sör, bor, pálinka mosta a gyomorfalat, majd mindezek végeztével táncra hívták a párokat és énekelt még az is, ki a székeken maradt.
Reggelre a hegyek körülnőttek bennünket és végre láthattuk a környék ékeit. Hamarosan elindultunk napi programunk teljesítésére, ami alatt megtekintettük azt, mit a sűrű köd látni engedett a Tordai hasadékból, majd Gyulafehérvárat, a híres-neves Hunyadi család sírjait és az azt körülölelő emlékműveket. Épp a mi szemeinknek való, igazi középkori paradicsom ez a magas várfalakkal övezett erődítmény.
Második esténken a zenét történetekkel helyettesítettük de még így is hajnalig kitartottunk. Utolsó napunkra virradóan, mindannyian szép komótosan készülődni kezdtünk a hazaútra, így felpakoltuk szerzeményeinket, elköszöntünk a háziúr macskájától és irány vissza a buszba. Székelykő csúcsai árván, megszelidítetlenül tekintettek le ránk, akik érintetlenül hagytuk őt de az időnk itt lejárt. Tettünk egy utolsó kísérletet a szombati napunk első vendégénél, így végre láthattuk a Tordai hasadékot teljes egészében. Mint valódi turisták, szinte ész nélkül fotóztunk mindent mi mozog, szuszog vagy csak évezredek óta szilárdan áll és amint elkészültek a fényképek, járművünket utolsó megállóhelye felé vezette Nándi. Végeláthatatlan vásár, ami több kilométeren át húzódik az út mentén. Akadt ott minden... állatbőrök, étel-ital, fatányér, kis köcsög, nagy kosár és ki tudja mi még. Az utánfutónk kisebb takarítási munkálatai végén, immár valóban hazafelé tartottunk. Még szétnéztünk a Királyhágón... búcsút vettünk, mert elkölteni való pénzünk már nem volt :).
Utazásunk alatt utoljára is ránk sötétedett de végre hazaértünk. Nyíl utcai főhadiszállásunk előtt megbeszéltünk mindent mit meg kellett, elterveztük a következő nagy felfedezést, elköszöntünk egymástól és mind nyugovóra tértünk.
Páran vívódtak már idáig, mi is lesz jól bevált sofőrunk, Nándi meglepetése számunkra, s mint itt kiderült, vacsoránk mellé élő muzsikaszó lett a kíséret. Csúszott le a sok ízletes falat... sör, bor, pálinka mosta a gyomorfalat, majd mindezek végeztével táncra hívták a párokat és énekelt még az is, ki a székeken maradt.
Reggelre a hegyek körülnőttek bennünket és végre láthattuk a környék ékeit. Hamarosan elindultunk napi programunk teljesítésére, ami alatt megtekintettük azt, mit a sűrű köd látni engedett a Tordai hasadékból, majd Gyulafehérvárat, a híres-neves Hunyadi család sírjait és az azt körülölelő emlékműveket. Épp a mi szemeinknek való, igazi középkori paradicsom ez a magas várfalakkal övezett erődítmény.
Második esténken a zenét történetekkel helyettesítettük de még így is hajnalig kitartottunk. Utolsó napunkra virradóan, mindannyian szép komótosan készülődni kezdtünk a hazaútra, így felpakoltuk szerzeményeinket, elköszöntünk a háziúr macskájától és irány vissza a buszba. Székelykő csúcsai árván, megszelidítetlenül tekintettek le ránk, akik érintetlenül hagytuk őt de az időnk itt lejárt. Tettünk egy utolsó kísérletet a szombati napunk első vendégénél, így végre láthattuk a Tordai hasadékot teljes egészében. Mint valódi turisták, szinte ész nélkül fotóztunk mindent mi mozog, szuszog vagy csak évezredek óta szilárdan áll és amint elkészültek a fényképek, járművünket utolsó megállóhelye felé vezette Nándi. Végeláthatatlan vásár, ami több kilométeren át húzódik az út mentén. Akadt ott minden... állatbőrök, étel-ital, fatányér, kis köcsög, nagy kosár és ki tudja mi még. Az utánfutónk kisebb takarítási munkálatai végén, immár valóban hazafelé tartottunk. Még szétnéztünk a Királyhágón... búcsút vettünk, mert elkölteni való pénzünk már nem volt :).
Utazásunk alatt utoljára is ránk sötétedett de végre hazaértünk. Nyíl utcai főhadiszállásunk előtt megbeszéltünk mindent mit meg kellett, elterveztük a következő nagy felfedezést, elköszöntünk egymástól és mind nyugovóra tértünk.