Év Honlapja díjas a lovagok.hu




 
Egyesületünk honlapja rangos elismerést kapott a Magyar Marketing Szövetségtől: Év Honlapja Különdíjat ítéltek nekünk. Idén először neveztük a honlapunkat non profit kategóriában az Év Honlapja versenyben, és reményeinkhez híven ebből a csatából is győztesen kerültünk ki. A számos nevező közül a mi honlapunkat tüntették ki Különdíjjal, ami nagyon szép eredmény, mivel évről évre rangos tervezők munkái mérettetnek meg a díjakért.



A zsűri kiemelte a honlap kiváló kialakítását, a tartalmak minőségét, illetve méltatták egyesületünk hagyományőrző tevékenységét is. A Különdíj mellett még két díjat osztottak ki non profit kategóriában, az Év Honlapja díjat, valamint az Év Honlapja Minőségi Díjat. Mindhárom díj egyformán nagy elismerést jelent, így méltán lehetünk büszkék egyesületünk honlapjára. Idén a különféle debreceni tervezőknek összesítve 6 díjat sikerült szerezniük, amivel kivívták városunknak az Internetes Kultúra Fővárosa címet is.