Egyesületünk néhány napja tért vissza a felvidék egyik szép városából, Dunaszerdahelyről. Csapatunk sok helyen megfordul és emberek százait ismeri meg minden alkalommal de mindig megragad minket, ha ilyen jó szívvel fogadnak bennünket, mint ezen a helyen. Bíró Szabolcs, az első Historium napok szervezője már hosszú ideje levelezett egyesületünk vezetőségével, éreztetve velünk a felénk táplált bizalmát és tudtuk, jól szervezett eseménynek lehetünk tanúi és résztvevői.
A késő éjszakai indulás koránt sem viselt meg bennünket annyira, mint gondoltam, hisz mindenkinek erőt adott a vágyakozás erre a kivételes alkalomra amely nem csupán egy fellépés de egy kirándulás és egy nagy közös élmény is kis csapatunk számára, így már a korai órákban is frissen örvendtünk az újbóli találkozásnak.
A hosszú út és kisebb tájékozódási gondok ellenére végül megtaláltuk a Sárga Kastélyt, ami mellett először könnyedén elhajtottunk. Első látásra kicsinek és egyesek számára alkalmatlannak tűnt ez a park egy jelentősebb rendezvényhez. Túl sokat takartak a fák, elsőre a busz be sem fért, ráadásul a sátorhelyünk körül rengeteg beton alap nehezítette a rögzítésüket de ennek ellenére kialakítottuk az eddigi talán legjobb lovagi tábort, melyet valaha is készítettünk. Minden meglepő könnyedséggel és hihetetlen összhangban zajlott, megvolt minden ami kellett és hamar birtokunkba vettük a különleges alakú terület minden zugát. Hamarosan személyesen is találkoztunk a szervezővel, kinek arcán már harci festés díszelgett és első kérdése is az volt a bemutatkozás után, "Segíthetek esetleg még valamiben?". Újabb meglepetést jelentett (legalábbis számomra) hogy alig-alig ütötte meg füleinket szlovák szó, ami újabb hatalmas lendítést jelentett a képzeletbéli hintán, aminek tetején a tökéletes műsor állt. Felöltöttük magunkra a középkor gúnyáit, majd eltüntettük a modern világ minden nyomát, így kezdetét vehette az első nap, nyílhattak a kapuk.
Elhoztunk otthonról szinte mindent, mit csak megkívánhattak a látogatók, kik betévedtek hozzánk. A megjelent vitézek legalább fele képes lett volna órákat regélni harci eszközökről, furfangos praktikákról és a harcokban magát az életet jelentő lovagi páncélzatról melyeket büszkén mutattuk be a fegyverbemutatón. Itt az ősi magyaroktól egész a 15. századi lovagrendek fegyverzetéig példát nyújthattunk bőr vagy fém vértekkel és sisakokkal, kardok és tőrök egész sorával valamint messzeható fegyvereinkkel.
Az aprónépek számára gyerekjátékokat, kifestőket és rejtvényeket is hoztak szemet gyönyörködtető nemesi ruhába bújt udvarhölgyeink, így még a legkisebbek is kivehették részüket a visszaidézett történelemből, míg a bátrabbak próbára tehették magukat a valódi harcban is. Párbajra hívhatták lovagjainkat vagy akár egymás ellen is kiállhattak, hisz megfelelő biztonságot nyújtó felszerelésekkel szolgáltunk nekik, amiket nem is állt szándékukban figyelmen kívül hagyni. Az íjászati oktatáson képzett lovagok vették igénybe minden figyelmüket és tudásukat, hogy kicsik és nagyok egyaránt szitává varázsolhassák az elébük helyezett, ádáz céltáblát. Ezzel párhuzamosan kelevézek és csatacsillagok röppenhettek egy másik cél felé.
Miután minden vendég a fotófal mögött, a kaloda foglyaként vagy csapatunk bármely tagja mellett elkészítette az emlékül szánt fényképeket, kezdetét vette a lovagi torna. Bemutatónk keretében színészeket és a régmúlt katonáit megszégyenítő előadásban lehetett tanúja bárki, miként zengtek a csatakiáltások a véres hadjáratok alatt, ahol kardok csengtek s törtek a pajzsok. Magunk is bizonyíthattuk, milyen mesteri módon forgatjuk kedvenc fegyverünket majd az íjászversenyen is megszületett a bajnok.
Estére, hol azelőtt győztesek és vesztesek álltak, már sátraink feszültek hogy álomra hajthassuk fejünket, erőt gyűjtvén a másnapi megmérettetésre, így a nap végeztével egy kisebb városka épült a tábor helyén. Természetesen nem maradt el az első nap utáni vigadalom sem, amit társalgással, viccelődéssel és közös ellenségünk, pár üveg tüzes víz elpusztításával töltöttünk el.
A második nap reggelén megérkezett az erősítés és nyolc taggal bővült az eddig sem apró sereg, akik újabb meglepetéseket rejtegettek tarsolyaikban. Az éjszaka nyomai éppoly gyorsan szívódtak fel, ahogyan előbukkantak és újból megnyitottunk. Nagy bemutatónkat megelőzve, az előző napnak megfelelve telt el az első pár óra, egy ostromgép összeszerelésével és kipróbálásával kibővítve. E műsor alatt heroldunk, az ékes szavak igaz virtuóza kísérte minden lépésünket, tájékoztatva nézőinket a történetben eljátszott lázadás részleteiről, jellemezvén öltözékünk és fegyverzetünk minden elemét és felkonferálva a párbajt vívók nevét. A csaták feszültségét kecses táncukkal enyhítették udvarunk kisasszonyai. A harcoknak véget vetvén, mikor már a lázadók bocsánatot nyertek bűneikért, elkezdődtek ott létünk utolsó órái, újabb esélyt adván mindazoknak kik eddig nem látták a tábor próbatételeit.
Lassan szedelőzködni kezdtünk, elfogyasztottuk a remek étkek utolsó morzsáit és búcsút intve újdonsült barátainknak, elindultunk haza. Utazás közben emlékeinkbe véstük minden pillanatát az elmúlt két napnak, s míg vártunk már az otthon melegére, visszavágytunk a péntek reggelre, hogy újra átélhessük mindezt.
Eképpen telt a D.A.K.L.E. kiruccanása és műsorszáma Dunaszerdahelyen. Köszönjük a meghívást.
A hosszú út és kisebb tájékozódási gondok ellenére végül megtaláltuk a Sárga Kastélyt, ami mellett először könnyedén elhajtottunk. Első látásra kicsinek és egyesek számára alkalmatlannak tűnt ez a park egy jelentősebb rendezvényhez. Túl sokat takartak a fák, elsőre a busz be sem fért, ráadásul a sátorhelyünk körül rengeteg beton alap nehezítette a rögzítésüket de ennek ellenére kialakítottuk az eddigi talán legjobb lovagi tábort, melyet valaha is készítettünk. Minden meglepő könnyedséggel és hihetetlen összhangban zajlott, megvolt minden ami kellett és hamar birtokunkba vettük a különleges alakú terület minden zugát. Hamarosan személyesen is találkoztunk a szervezővel, kinek arcán már harci festés díszelgett és első kérdése is az volt a bemutatkozás után, "Segíthetek esetleg még valamiben?". Újabb meglepetést jelentett (legalábbis számomra) hogy alig-alig ütötte meg füleinket szlovák szó, ami újabb hatalmas lendítést jelentett a képzeletbéli hintán, aminek tetején a tökéletes műsor állt. Felöltöttük magunkra a középkor gúnyáit, majd eltüntettük a modern világ minden nyomát, így kezdetét vehette az első nap, nyílhattak a kapuk.
Elhoztunk otthonról szinte mindent, mit csak megkívánhattak a látogatók, kik betévedtek hozzánk. A megjelent vitézek legalább fele képes lett volna órákat regélni harci eszközökről, furfangos praktikákról és a harcokban magát az életet jelentő lovagi páncélzatról melyeket büszkén mutattuk be a fegyverbemutatón. Itt az ősi magyaroktól egész a 15. századi lovagrendek fegyverzetéig példát nyújthattunk bőr vagy fém vértekkel és sisakokkal, kardok és tőrök egész sorával valamint messzeható fegyvereinkkel.
Az aprónépek számára gyerekjátékokat, kifestőket és rejtvényeket is hoztak szemet gyönyörködtető nemesi ruhába bújt udvarhölgyeink, így még a legkisebbek is kivehették részüket a visszaidézett történelemből, míg a bátrabbak próbára tehették magukat a valódi harcban is. Párbajra hívhatták lovagjainkat vagy akár egymás ellen is kiállhattak, hisz megfelelő biztonságot nyújtó felszerelésekkel szolgáltunk nekik, amiket nem is állt szándékukban figyelmen kívül hagyni. Az íjászati oktatáson képzett lovagok vették igénybe minden figyelmüket és tudásukat, hogy kicsik és nagyok egyaránt szitává varázsolhassák az elébük helyezett, ádáz céltáblát. Ezzel párhuzamosan kelevézek és csatacsillagok röppenhettek egy másik cél felé.
Miután minden vendég a fotófal mögött, a kaloda foglyaként vagy csapatunk bármely tagja mellett elkészítette az emlékül szánt fényképeket, kezdetét vette a lovagi torna. Bemutatónk keretében színészeket és a régmúlt katonáit megszégyenítő előadásban lehetett tanúja bárki, miként zengtek a csatakiáltások a véres hadjáratok alatt, ahol kardok csengtek s törtek a pajzsok. Magunk is bizonyíthattuk, milyen mesteri módon forgatjuk kedvenc fegyverünket majd az íjászversenyen is megszületett a bajnok.
Estére, hol azelőtt győztesek és vesztesek álltak, már sátraink feszültek hogy álomra hajthassuk fejünket, erőt gyűjtvén a másnapi megmérettetésre, így a nap végeztével egy kisebb városka épült a tábor helyén. Természetesen nem maradt el az első nap utáni vigadalom sem, amit társalgással, viccelődéssel és közös ellenségünk, pár üveg tüzes víz elpusztításával töltöttünk el.
A második nap reggelén megérkezett az erősítés és nyolc taggal bővült az eddig sem apró sereg, akik újabb meglepetéseket rejtegettek tarsolyaikban. Az éjszaka nyomai éppoly gyorsan szívódtak fel, ahogyan előbukkantak és újból megnyitottunk. Nagy bemutatónkat megelőzve, az előző napnak megfelelve telt el az első pár óra, egy ostromgép összeszerelésével és kipróbálásával kibővítve. E műsor alatt heroldunk, az ékes szavak igaz virtuóza kísérte minden lépésünket, tájékoztatva nézőinket a történetben eljátszott lázadás részleteiről, jellemezvén öltözékünk és fegyverzetünk minden elemét és felkonferálva a párbajt vívók nevét. A csaták feszültségét kecses táncukkal enyhítették udvarunk kisasszonyai. A harcoknak véget vetvén, mikor már a lázadók bocsánatot nyertek bűneikért, elkezdődtek ott létünk utolsó órái, újabb esélyt adván mindazoknak kik eddig nem látták a tábor próbatételeit.
Lassan szedelőzködni kezdtünk, elfogyasztottuk a remek étkek utolsó morzsáit és búcsút intve újdonsült barátainknak, elindultunk haza. Utazás közben emlékeinkbe véstük minden pillanatát az elmúlt két napnak, s míg vártunk már az otthon melegére, visszavágytunk a péntek reggelre, hogy újra átélhessük mindezt.
Eképpen telt a D.A.K.L.E. kiruccanása és műsorszáma Dunaszerdahelyen. Köszönjük a meghívást.
