IV. Béla király népszerű megnevezése a második honalapító, érdemei között gyakran ismételt frázis, hogy a tatár pusztítás után újjáépítette az országot. Mivel ezzel a kérdéssel rengetegen foglalkoztak, sokan sokfélét írtak már róla. Ehelyütt arra teszek kísérletet, hogy röviden bemutassam, hogy min alapult, hogyan ment végbe és mit eredményezett legendás királyunk ország-újjáépítése.
A tatárjárást megelőző állapot
A tatárjárás előttről sokan feltételezik, hogy az ország nem rendelkezett kővárakkal. Ez a nyilvánvalóan téves feltételezés azonnal megbukik, ha észrevesszük, hogy bizonyos erősségeket a magyarság már készen örökölt az egyes országrészek korábbi lakosaitól. A dunántúli erősségek mintájára Szent István korában az ispánságok székhelyein kővárak épültek, melyek legkésőbb II. András, IV. Béla apjának korában további, királyi regáléraktárakat őrző erődökkel egészültek ki – így mindjárt három típusát különíthetjük el a tatárjárás előtti kőerődöknek.Mindezekkel együtt mintegy 50 erőd volt az ország területén, elsősorban Erdélyben és a Dunántúl területén, melyek jelentős része ugyan, különösen keleten, földvár volt.
A tatárjárás utáni újjáépítés
Közismert, hogy a király a tatár dúlás után megváltoztatva politikáját, a korábban visszavett földeket ismét szét kezdte osztani, nagyszabású kiváltságokat és adományokat osztogatott, városi rangot adományozott mintegy 20 településnek – a tatárjárás előtt 5 városról tud a történetírás, míg a király 1270-es halálakor már 25 városfallal rendelkező települést számolhatunk – és számos várat épített. Egyedülálló, legendába illő királyi erőfeszítés, mellyel méltó helyet vívott ki magának az Árpád-házi királyok háromszáz éves sorában.Az 1260. évi várépítési rendelet előzményei és következményei
1242 és 1250 között 16 vár épült, melyből 5 királyi, 9 magán, 2 pedig ismeretlen építtetés. A kezdeti lendület mintha elmúlna 1250-60 között mindössze 5 új vár épült, ebből pedig egyetlen egy volt királyi, 4 pedig magánszemélyi építtetés.Ha megfigyeljük tehát, valójában az újjáépíttetés volna a leginkább megfelelő szó arra, amit IV. Béla véghez vitt, különösen, ha pontosan megvizsgáljuk a király közismert, 1260. évi rendelkezésének szövegét:
"Elrendeltük, hogy a koronánk alá tartozó egész területen, arra alkalmas helyeken, erődítmények létesüljenek, várak épüljenek, ahol a nép meghúzhatja magát, ha veszedelem fenyeget. […] Bárki magánszemély fekvésénél fogva erősségre alkalmas helyet birtokol, azt csere vagy egyéb jogcímen valamely embersokaságnak juttatandó erődítés céljából; ha pedig ilyen hely a királyi hatalom birtokában van, az hasonlóképpen magánszemélyek […] használatába adassék, hogy ily módon […] az erősségre alkalmas helyek mindig azoknak jussanak, akik gondoskodása révén az építmények sokaknak menedékül szolgálhatnak."
Ezután a rendelkezés után IV. Béla uralkodásának maradék 10 évében, melynek jelentős része a fiával, V. Istvánnal való hadakozással telt, újabb 29 vár épülését látja. Ebből 6 kötődik királyi építkezéshez, 21-et magánbirtokon, magánszemélyek építtettek, míg 2 eredete ismeretlen. Haláláig tehát Béla királyi udvarának 12, az előkelőknek pedig 34 várat köszönhetett az ország a 28 év alatt épült 40 várból.
Joggal gondolhatták hát ezután a bárók V. István, és még inkább kun vérből származó IV. László és III. András uralkodása alatt és után, hogy őket illeti meg az ország irányítása? Hiszen még az 1260. évi királyi rendeletben is az áll, hogy a "helyek mindig azoknak jussanak, akik gondoskodása révén az építmények sokaknak menedékül szolgálhatnak." Hiába kedveznek a számok a későbbi oligarchák személyes büszkeségének, a királyi kamara kiadásán épített várak sokkal összetettebb, erősebb kővárak, mint amelyeket az ország nemesei emeltethettek. Buda, Visegrád, Eger és Esztergom várait is ekkor építtette IV. Béla saját királyi kiadásai révén olyannak, hogy a későbbi Károly Róbert és Nagy Lajos számára már csak bővítésre, fejlesztésre szolgáló, kiválóan erősített várak lehessenek.
A XIII. század második harmadának jellegzetes magyar várai
Hazánkban a XII-XIII. században két vártípus volt különösen jellemző – az önálló lakótorony és a belsőtornyos vár. Önálló lakótornyokat elsősorban a magánépíttetők, belsőtornyos várakat – azok nagyságrendekkel nagyobb költségei miatt – elsősorban a királyi udvar.Az önálló lakótorony, melyet tévesen a nagyobb várak öregtornyával gyakran össze szoktak keverni, a legalapvetőbb, elsősorban passzív védekezést szolgáló erősség. Egyetlen, meglehetősen nagy alapterületű torony alkotja, mely a vár tulajdonosának – vagy fenntartójának – lakhelyéül is szolgál a várnéppel és cselédséggel együtt. Oldalhosszúsága 15-20 m volt, alapja négyszög vagy kör, illetve kevés esetben egyéb sokszög. Belsejében négy vagy több emeletsor van, többnyire síkfödémekkel. Az alagsorban kapott helyet a vízgyűjtő, azaz ciszterna, a földszinten raktárak, az első emeleten a külső lépcsővel megközelíthető bejárat és az őrszobák, a felsőbb emeleteken pedig falfülkékkel bővített lakás kapott helyet. A belső összeköttetést lépcsők alkotják. A lakótorony Magyarország legjellegzetesebb vártípusa a XII-XIV. században, de megjelenése a belsőtornyos várakkal párhuzamos – a választás így elsősorban vagyoni megfontolás alapján történt.
A visegrádi, hatszög alaprajzú Salamon-torny
A belsőtornyos vár épületei a lakótornyot kiegészítő lakóhelyiségek, raktárhelyiségek és istállók, melyeket az egyre bővülő várnép védelmére fallal vettek körül. A várudvart övező fal vagy torony nélkül épült, vagy védőtornyokkal erősítették meg, a bejáratot gyakran nem csak egy, hanem két kaputoronnyal és különböző csapdákkal, felvonóhíddal, farkasveremmel védték. Ez a vártípus tette elsőként legjobban lehetővé az aktív várvédelmet, sokkal nagyobb alapterülete és a várudvar kihasználási lehetőségei révén. A lakótorony éppen ebből a célból gyakran független maradt a faltól, hogy a vár többi részének eleste után is tartható maradjon. Ezt gyakran az öregtorony egészíti ki, mely elsősorban nem az ott tartózkodást, hanem a vár védelmét hivatott szolgálni és az őrség szállásaként is funkcionált, felépítése jóval egyszerűbb volt, mint az önálló lakótornyok kialakítása. A várakat a domborzati adottságok miatt gyakran nem szabályos, négyszög alaprajzúra építették, kialakításukkor a legfontosabb szempont a szakaszokra osztott várvédelem lehetővé tétele volt, így az őrség folyamatosan szorulhatott vissza az erősebb ellenséggel szemben és nem kellett egyszerre feladni az egész várat.
A „régi” Litva várát a 13. század második felében építtette a Hont-Pázmány nembeli Bozóki nemzetség. Rekonstrukciós rajz a vár feltételezett 13. század végi állapotáról.
Fentebb igyekeztem röviden összefoglalni IV. Béla második honalapításának körülményeit és tényezőit. Eszerint tehát a király majdnem harmadannyi várat emeltetett ugyan, mint nemesei, ám azok minőségükben és harci erejükben jócskán meghaladták az utóbbiakat. Az udvar intézkedései nagyban elősegítették ugyan az ország újjáépítését és katonai megerősítését, ám egyenes utat nyitottak a főúri büszkeség önkényes uralommá válásának. Ez persze nem azt jelzi, hogy hibásan kapta IV. Béla az állandó jelzőjét, sokkal inkább azt, hogy a történelemre utólag visszatekintő szemlélődőként nem engedhetjük meg magunknak az események egyoldalú, következményeket nem vizsgáló szemléletét.