Orvoslás a középkorban - népi gyógyódok és gyógynövények

A mai írásban a középkori gyógyítás általános jellemzőit veszem szemügyre. A középkorról élő tévhitek miatt talán nem is gondolnánk, de e korszak orvoslásában több olyan gyakorlat is van, amik ma ismét virágkorukat élik.

Orvoslás Magyarországon

Bár a régi hagyományok sokáig megmaradtak, a kereszténység új fordulatot hozott ezen a téren is. A szerzetesek karitatív munkaként betegek gyógyításával is foglalkoztak. Tudásuk az antik orvostudomány eredményein alapult (elsősorban hippokratészi és galénoszi ismereteken), valamint gyakorlati tapasztalataikból. A bevezetőben beharangozott, ma is aktuális megállapításuk egyike volt, hogy az egészségehez a test és a lélek harmóniája szükséges. Ezért fontos volt számukra, hogy ne csak a lelket, a testet is ápolják - és fordítva, ne csak a beteg testet, hanem a lelket is.

Előfordult, hogy a nagyon beteg hívőt ők látogatták meg, de általában a betegek keresték fel a kolostort. A kolostor mellé nem egyszer kórház is épült, ahol a fekvő betegeket állandó megfigyelés alatt tudták tartani. Egyes helyeken csak a rend tagjai számára tartották ezt fenn, de másutt idegen betegek ápolására is lehetőség volt itt. A kolostor adta a gyógyszert is: a kertben gyógynövényeket termesztettek, így például zsályát, levendulát, rozmaringot, de az erdők, mezők növényeit is begyűjtötték.

Az első szerzetes gyógyítók bencések voltak Magyarországon - a pécsváradi kolostor személyzetéhez például 4 betegápoló és 6 fürdőszolga is tartozott. Rajtuk kívül természetesen más rendek is foglalkoztak betegápolással, gyógyítással. Elsősorban az ispotályos rendeket kell itt megemlíteni, akik Esztergomban leprásokat ápoltak. Az antonitáknak Pozsonyban és Darócon  volt kórházuk. Rendi kórházak egyébként Székesfehérváron, Csurgón, Nagyváradon, Nagyszebenben is voltak. Természetesen a női szerzetesek is foglalkoztak betegápolással, így tettek például a klarisszák. A gyógyítói tevékenységet a király is támogatta, kedvezményeket kaptak (IV. Béla például a kórházakat felmentette a bortized alól), vagy birtokot, fürdőt adományoztak nekik. Az első orvosok tehát a szerzetesek közül kerültek ki. Ők sebészi beavatkozásokat is végeztek már ekkor. Ezt később egyházi rendelkezések tiltották. A tiltást azért vezették be, hogy ezáltalál megakadályozzák azt, hogy a klérus tagjai esetleg az emberi életet veszélyeztessék.

Némely területek mindvégig világiak hatáskörébe tartoztak. Így például a szülészettel csak bábák foglalkoztak. A paporvosok lelki vigasztalást, áldást adtak: külön áldás létezett a szülés megkönnyítésére, a szülő nő, a szülés utáni gyermekágyas nő, a szülés után először templomba menő nő számára. Egy, a szülés megkönnyítésére mondott ima szövege a Pray kódexben (1192-1195) is olvasható - ez a kódex tartalmazza egyébként a Halotti beszédet is.

Az ima latin szövege mai átírásban nagyjából így fest:

Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek nevében. Erzsébet szülte Keresztelő Jánost, az Úr előhírnökét. Anna szülte Máriát. Szent Mária szülte a világ Megváltóját és a Megváltó feltámasztotta Lázárt és mondá:

Lázár jöjj ki. Kényszerítelek téged csecsemő, az Atya és Fiú és Szent Lélek által, akár fiú, akár leány, akár élő, akár holt vagy, jőjj elő, hív a Megváltó. Vagy menjen ki belőled a gyermek, jöjj elő, hív a Megváltó. Légy, légy, légy egészségben, amen, amen, amen. Erzsébetre és az ő szülésére kényszerítem a magzatokat, ne gyötörjétek tovább az Úr szolgálóját. Krisztus győz, Krisztus uralkodik. Úgy legyen, legyen, legyen. Amen.

[Korbuly György olvasata]

Csodák és amulettek

Élt a természetfeletti gyógyulásokba vetett hit is: az imák ereje, csodás gyógyulások, amulettek ekkor is reményt adtak a betegeknek. A legendákban számos csodás gyógyulás történetével találkozhatunk: gyakori motívum az, hogy szentek sírjainál, zarándokhelyeken a leprások megtisztultak, a bénák meggyógyultak, a vakok újra látni kezdtek, a süketek hallanak, a fájdalmak megszűntek, Szent Margit vezeklőövének egy darabjáról úgy tartották, megkönnyíti a szülést. Említettem az amuletteket is: Könyves Kálmán  (1095-1116) például köszvény ellen védelmező gyűrűt hordott.

III. Béla (1172-1196) uralkodása idején jelennek meg nagyobb számban világi orvosok is Magyarországon. Tudásukat a paporvosoktól tanulva és külföldi tanulmányok révén szerezték. Elsősorban olaszországi egyetemeket látogattak. De nemcsak magyarországi, külföldi orvosokkal is találkozhatunk ebben a korban - természetesen elsősorban a királyi udvar vagy a tehetősebb főurak környezetében. A király és a gazdag nemesek jól megfizették az orvosokat: birtokadományokat, pénzt kaptak, a papokat később magas egyházi ranghoz segítették.  A késsel, izzó vassal elvégzett sebészi beavatkozásokat külön személy csinálta. Ők szintén a királyi udvarban, a hadrakelt seregben dolgoztak.

A gyógyítás különféle módjai

Az ókori (görög, arab) tudás, a gyógynövények hatóanyagaival való gyógyítás mellett előszeretettel alkalmaztak más beavatkozásokat is. Így a gyógyítás eszköze volt még a speciális étrend előírása, fürdők látogatása, vagy akár az érvágás is. Az érvágást az orvosi méltósággal nem mindig tartották összeegyeztethetőnek, ezért az orvos jelenlétében, vagy máskor még anélkül is, külön az ilyen beavatkozásokra szakosodott személy végezte.

A diagnosztizálás egyik eljárása volt ekkoriban a vizelet megtekintése is - ahogy az a következő képen is látható:


Mellettük a népi orvoslásnak is voltak képviselői természetesen. Azokon a területeken, ahova orvosok nem jutottak el, vagy pénz nem volt rájuk, ilyen gyógyítók működtek. A bábák között szintén előfordultak olyanok, akik egyéb egészségügyi tanácsokkal látták el a hozzájuk fordulókat, nemcsak a szülésben segédkeztek. Léteztek vándor fogorvosok, vándor sérvmetszők is, akik országról országra jártak. Ők szintén árusítottak gyógynövényeket. Ezek között a nem iskolázott gyógyítók között gyakran kuruzslók is előfordultak. A hozzá nem értő tanácsok, babonás gyógyítások miatt boszorkányperekben is találkozhatunk ilyen alakokkal.

A gyógyításban, akár képzett szakemberekről, akár népi orvosokról van szó, fontos szerepet játszottak a növények - emellett ásványi és állati eredetű anyagokat is alkalmaztak.  A gyógynövényeket eleinte szerzetesek termesztették és gyűjtötték. Némely növényt külföldi kereskedők révén szereztek be, elsősorban olasz közvetítéssel.

A gyógynövények

A kolostorkertek történetét vizsgálva megkerülhetetlen Szent Benedek és az ő Regulája. Amikor Benedek 529-ben Monte Cassinoba érkezett, mocsaras, maláriától sújtott vidéket talált ott. Pedig a Cassino város fölötti 519 méter magas hegyen az ókorban még Apollo szentélye állt,  és később is megművelt, gazdagon termő föld volt itt. Szent Benedek monostorát fallal vették körül, és elkezdődött a föld újbóli hasznosítása is. A falon belül a Regulának megfelelően a következő dolgok voltak: víz, malom, kert, különféle műhelyek. A Regula a mindennapi testi munkáról is rendelkezett. A kert megművelése így olyan tevékenységgé vált, ami egyensúlyt teremt a szellemi és a testi munka között. A kert a szellemi munkában is felbukkant, hiszen a kolostor könyvtárában a Biblia és a lelki olvasmányok mellett antik szerzőktől származó kertészeti és mezőgazdasági témájú könyvek is voltak. A további szerzetesrendek megjelenésével és elterjedésével aztán Európa más vidékein is megjelentek a kolostorok, kolostorkertek, a kolostori könyvtárak és a szerzetes orvosok.

A kolostorkerteknek is van korábbi előzménye, amit az ókori birodalmak kertkultúrájában találhatunk meg. Ezek a kertek a hasznosságon kívül szintén rendelkeztek szimbolikus jelentéssel is, ami nem tűnt el nyomtalanul. A kereszténység azonban fordulatot hozott, új szakrális tartalommal töltötték meg a kert jelentését, és természetesen formailag is a maguk lehetőségeihez, céljaikhoz igazították azokat. A kert a keresztények számára is a Paradicsomot jelképezi, akárcsak az ókori perzsáknál. Megmaradt a kert négyes felosztása is, ami az óindiai és az arab kertekben is megvolt már, ám a kolostorkertekben a négyes felosztás már nem csupán a négy elemet vagy négy égtájat jelképezi, hanem a négy evangélistát.


A kert kialakítását tehát meghatározta annak szimbolikus jelentése. A kert szimbóluma a paradicsomi állapotnak és az ember földi létének is. Így egyszerre kapcsolható a földihez és a természetfelettihez.  A több épületből álló kolostorokban minden épülethez külön kert tartozott. Így például a kórház/orvoslakás mellett a gyógynövényeket termesztették. A gyógy- és fűszernövényeken kívül a kolostorkertekben volt gyümölcsös, zöldségek és szőlő is. Később a hasznos növényeken kívül a virágkultusz megjelenésével virágokat is ültettek a kertbe - különösen népszerű volt a két Krisztus-szimbólum, a liliom és a rózsa. Tehát ezek a kertek is változtak az idő múlásával. A kamalduli rend majki kolostorkertje például már a barokk korszak nyomait viseli magán.

Az őshonos fajták mellett a külföldi minták és a külföldről érkező szerzetesek által meghonosított növényekkel találkozhatunk itt. A levendula, zsálya, rozmaring, kakukkfű, oregánó olyan alapanyagok, amiket ma is előszeretettel használunk fűszernövényként, de már a középkori kolostorkerteknek, gyógyászatnak is kitüntetett darabjai voltak.

Felhasznált irodalom:

• Korbuly György, Egészségápolás = Magyar művelődéstörténet, szerk. Domanovszky-Balanyi-Szentpétery-Mályusz-Varjú.
• Rapaics Raymund, A magyarság virágai.