Szent Márton ünnepe

Szent Márton élete

Márton Kr. u. 316-ban született az egykori Savariában (ma Szombathely). Itáliában nevelkedett jómódú család gyerekeként, miután apja jutalomként megkapta a birtokot. Apja katonatiszt volt, és fiát is katonai pályára szánta. Ezért nem is nézte jó szemmel a pogány család, amikor fiúk 12 évesen felvette a kereszténységet, később pedig meg is keresztelkedett.

Három év múlva aztán apja nyomására mégis belépett a seregbe. Katonaként szolgált egészen 341-ig, ebben az évben azonban kilépett a seregből és további életét Isten szolgálatának szentelte. 

371-ben a Loire menti Tours püspökévé választották, amit nem akart elfogadni és a legenda szerint a libák között próbált elrejtőzni megválasztása elől. A libák azonban hangos gágogásukkal elárulták, így nem volt menekvés, el kellett fogadnia a püspöki kinevezését.

Haláláig hittérítéssel foglalkozott, megalapította az első európai szerzetes kolostort. 397. november 8-án hunyt el, 3 nap múlva, november 11-én temették el Tours-ban.  

Márton jóságának és odaadásának híre életében is messze földön elterjedt, az emberek tisztelték, meggyőző volt és pártolta a szegényeket. Halála után még nagyobb tisztelet övezte, szentként tekintettek rá, templomokat szenteltek neki, falvakat neveztek el róla, temetésének napján pedig ünnepségekkel, felvonulásokkal, lakomákkal emlékeztek rá.  

A tours-i zsinat 461-ben ünnepet rendelt el Márton tiszteletére. Sírja felett 476-ban bazilikát építettek. Holttestét ereklyeként tisztelik, 1454-ben arany ereklyetartót készítettek számára. Az ereklyék ma a Saint-Gatien katedrálisban, a tours-i Szent Márton bazilikában és a Szombathelyi Székesegyházban találhatóak. Szombathely városa 2005-ben bekapcsolódott a Szent Márton Európai Kulturális Útvonalba.

Szent Márton Franciaország védőszentje.  

Márton napi szokások

Márton napjához rengeteg hagyomány és népszokás kapcsolódik, illetve november 11-e már a középkorban is fontos határnap. A Márton nap volt az év gazdasági zárása, amikor hálát adtak az új termésért. A lakomák és ünneplések után következett a 40 napos böjt, ami egész karácsonyig tartott. Innentől az emberek a télre, a disznóvágásokra készültek.
 
A 14. századi krónikák szerint pedig november 11-e volt a tisztújítás, a jobbágytartozás lerovásának napja. A fizetési kötelezettségek később ajándékozássá változtak. A pásztorok végig járták azokat a házakat, amelyeknek állatait őrizték, köszöntőt mondtak s a ház gazdájától ajándékot kaptak.

A pásztorok vesszőt adtak ajándékba a gazdáknak, s úgy tartották, hogy ahány ága van a vesszőnek, annyit malacot fial a következő évben a disznó. Mivel ez a nap jelentette a paraszti év zárását is, a cselédek ekkor kapták meg éves bérüket.

 

 

Márton napján libát enni...

Az első Márton-napi libaevésről szóló írásos beszámoló 1171-ből származik. A népszokás szerint azért kell Márton napján libát enni, hogy a következő évben ne éhezzünk. Az étkek készítése során az állat minden részét felhasználták, s úgy tartották, hogy minél többet esznek Márton napján, annál erősebbek lesznek. Egykor a papok minden levágott libából kaptak egy falatot a legfinomabb részéből, ez volt a püspökfalat.  

A liba húsán kívül minden más részét is felhasználták, tollával kódexeket írtak, csontjából időjárást jósoltak. Ha a mellcsont fehér és hosszú volt, az havas telet jelentett, ha pedig barna és rövid, az sárosat. Más hagyományok szerint, ha Márton napján esik a hó, akkor kemény tél várható, ha nem esik akkor enyhe.  

A liba evés hagyományából az angolok lógnak ki, ugyanis itt Szent Mihály napján fogyasztják a sült libát. A legenda szerint Mihály napján, amikor az angol flotta legyőzte a spanyol armadát, Erzsébet királynő éppen sült libát evett, amikor jelentették neki a hírt.

Márton napja a borászatban is fontos időpont, erre a napra már kiforrt az újbor. A hagyomány szerint a bornak Szent Márton a bírája, tehát ezen a napon kellett az újbort megkóstolni. A must borrá változott, beért tehát az egész évi fáradozás gyümölcse.