Visszatekintő - 2011




 
Egyesületünk december 16.án tartotta évzáró közgyűlését. Ennek apropóján visszatekintünk mindarra, ami a 2011-es esztendőben történt velünk.



A téli időszak üde színfoltja volt, hogy részt vehettünk Pócza Márta fotóművész nagy szabású, tíz éve készülő fotóprojektjében. Júniusban a Gyerek Sziget programjainak részeként a "lovagok hétvégéjén" minden korosztálynak igyekeztünk érdekes és izgalmas időtöltést biztosítani 3 éves kortól a 14 éves korig. A következő hétvége pedig már Sumen várának falai alatt talált minket, 2007 után ismét részt vettünk Bulgáriában az 1444-ben zajlott ostrom újrajátszásában. Augusztusban a tavalyi Debreceni Virágkarnevál sikere után idén ismét különleges programmal veszünk részt az eseményen, a régi városháza udvarán megidéztük Nagy Lajos király udvarának hangulatát. 

Bekerültünk a tehetségpontok családjába

Hisszük, hogy a tehetségek kibontakoztatásában, a személyiség és az egyéni képességek fejlesztésében nem csak az iskoláknak kell szerepet vállalniuk, hiszen nagyon meghatározó a személyiségfejlődésben, hogy a fiatalok az iskolán kívül milyen tevékenységgel töltik idejüket.

Bemutatóink széles skálát fednek le, ezért nem csak a kultúra iránt fogékony, de az aktív sporttevékenységet kereső vagy az előadóművészet iránt érdeklődő fiatalok is motiváltak az egyesületünkhöz való csatlakozásban. Lehetőségünk van tehát a tehetségek legkülönfélébb fajtáival találkozni és bevonni őket a hagyományos iskolai, oktatási tehetségfejlesztésen túl egy alternatív fejlesztési formába.

A Tehetségpontok hálózatába való belépésünkkel, a környezetünkben lévő, hasonló tehetségsegítő területen működő Tehetségpontokkal való együttműködés, a tapasztalatok megosztása reményeink szerint nagyban hozzá fog járulni tehetségsegítő munkánk sikeréhez.

Regisztrált Tehetségpont azonosítónk: TP 170 002 334


Hol találkozhattatok velünk 2011-ben:

  • Zalaegerszeg - 2011. május 14.
  • DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézménye - 2011. május 20.
  • Víg-Kend Major - 2011. május 21.
  • Álmosd - 2011. június 08.
  • Gyerek Sziget - 2011. június 11. - 12.
  • Sumen, Bulgária - 2011. június 17. - 19.
  • Karcag, Birkafőző Fesztivál - 2011. június 25.
  • Magyarhomorog - 2011. július 02.
  • Sáránd - 2011. július 02.
  • Balsa - 2011. július 16.
  • Kaba - 2011. augusztus 06.
  • Boldogkőváralja - 2011. augusztus 06.
  • Tiszacsege - 2011. augusztus 07.
  • Debrecen, Virágkarnevál - 2011. augusztus 20.
  • Tócsni fesztivál, Biri - 2011. augusztus 27.
  • Berettyóújfalu - 2011. augusztus 28.
  • Sárrétudvari - 2011. szeptember 10.
  • Szentannapuszta - 2011. szeptember 17.
  • Báránd, témanap - 2011. szeptember 23.
  • III. Budo Gála, Debrecen - 2011. szeptember 28.
  • Debrecen, fotózás - 2011. október 01.
  • Debrecen, fotózás - 2011. október 02.
  • Sárrétudvari, témanap - 2011. október 07.
  • Báránd, témanap - 2011. október 14.
  • Szerep, témanap - 2011. október 14.
  • Sárrétudvari, témanap - 2011. október 15.
  • Báránd, témanap - 2011. november 09.
  • Szerep, témanap - 2011. november 18.
  • Sárrétudvari, témanap - 2011. november 25.
  • Szerep, témanap - 2011. december 02.
  • Báránd, témanap - 2011. december 09.