Lovagavatás és Mosolygós Fesztivál




 
Programokból nem volt hiány a hétvégén Zalaegerszegen hiszen május 9-15 között rendezték meg a 17. Egerszeg Fesztivál, és a hétvégén tartotta lovagavatási ünnepségét a Nemzetközi Szent György Lovagrend. Egyesületünk mindkét rendezvényen részt vett.



A szervezők számításai szerint közel 80 ezren látogattak el az egy hetes program sorozatra, ahol Guiness rekord is született: a csoportos prószasütés gyorsasági rekordja. A fesztivál díszvendége ezúttal a Cseh Köztársaság, így mindenkinek volt lehetősége jó cseh söröket kóstolni. Emellett persze számtalan komoly és könnyűzenei program, filmvetítések, gyerekprogramok színesítették a kínálatot, köztük Egyesületünk lovagi torna bemutatójával. Ezzel a bemutatóval indult számunkra a hétvége a Széchényi téren. A lovagok harcai, a pörgős táncok és a bolondunk bohóckodásai persze a gyerekek tetszését nyerte el a leginkább, de a szép számmal megjelent néző seregben minden korosztály helyet foglalt.

A bemutató után megpihentünk és felkészültünk a délutáni díszőrségre. A hétvégén zajlott a Nemzetközi Szent György Lovagrend lovagavatási szertartása a református templomban. Az ünnepségen Egyesületünk díszőrséget állt a koronázási ékszerek mellett. Az avatáson a lengyel Lovag Tadeus Kaczor nagymester és Lovag Balla Miklós nagyprior mondott ünnepi beszédet. Az ünnepélyes avatáson Toók Lászlót nevezték ki Hajdú-Bihar megye priorjává. Az avatás végeztével aztán felvonulás indult, ahol szintén lovagjaink kísérték a koronázási ékszereket a városközponton keresztül.

Zalaegerszeg