Eger, Középkori Piactér




 
2010 nyarán újra megtelt Eger város főtere, a várvédő árnyékában lovagok és udvarhölgyeik, mutatványosok és mulattatók szórakoztatták a múltba vágyó közönséget.



A középkor hagyományainak örzői idén is beköltöztek a város főterére, hogy 4 napon keresztül a középkor zsibongó mindennapjaiba repítsék az ide érkezőket. Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere, vásári forgatag középkori étkekkel, zenés és táncos bemutatók , színházi előadások, lovagi tornák .

Az idei rendezvény érdekessége, hogy ebben az évben Debrecen városa volt a Középkori Piactér díszvendége. Ezen alkalomból a megnyitó ünnepségen részt vett Somogyi Béla, Debrecen alpolgármestere és magával vitte a Virágkarneválra készült két virágkocsit is. A különleges alkalomra Egyesületünk a Hollóének Hungarica Régizene Együttessel és az Anjou Udvari Lovagok Egyesületével közösen kísérte a megnyitó ünnepségre és az azt követő felvonulásra alpolgármester urat. A megnyitót követően pedig a várban a két Egyesület egy közös műsorral kezdte meg az idei mulatságokat.

Eger, Végvári Vígasságok - 2010